Balassi Bálint: EX PSALMO 42.
EX PSALMO 42.
| 1 | Mint az szomjú szarvas, kit vadász rettentett |
| Hegyeken-völgyeken széllyel mind kergetett, |
| Rí, léh, s alig vehet szegény lélegzetet, |
| Keres kútfejeket, |
| 2 | Úgy keres, Úr Isten, lelkem most tégedet, |
| Szerte mind kiáltván az te szent nevedet, |
| Szabadulására, hogy onts kegyelmedet, |
| Mint forrásfejedet. |
| 3 | Ételem mert nincsen fohászkodás nélkül, |
| Italom csak méreg keserű könyvemtűl, |
| Midőn ily szót hallok én ellenségimtűl, |
| Kiben lelkem elhűl, |
| 4 | Mond: Te számkivetett, nyavalyás megomlott, |
| Amaz reménletted Istened most holott? |
| Tőled immár régen talám elhasomlott, |
| Hogy vagy ilyen romlott. |
| 5 | Mely szó csak meg nem öl nagy szégyenletembe, |
| Hogy kevély ellenség azt veti szemembe, |
| Kin elkeseredem, s ottan jut eszembe, |
| Mint éltem helyembe, |
| 6 | Midőn nagy sereggel, zengéssel-bongással, |
| Templomodba mentem szentelő áldással, |
| Szinte az ajtódig, sok szép hangossággal, |
| Oly nagy méltósággal. |
| 7 | De te mindazáltal, szomjú lelkem, ne félj, |
| Sőt régi Uradban minden ellen remélj, |
| Bízván kegyelmében, higgy, és csendesen élj, |
| Gonoszt hozzá ne vélj, |
| 8 | Mert meg megtéríti régi szerencsédet, |
| Kiben virágoztat jókkal úgy tégedet, |
| Tél után tavasszal mint az szép kerteket, |
| Megáldja fejedet. |
| 9 | Kiért mondasz te is néki dicséretet, |
| Mint egy fülemile sok szép énekeket, |
| Ámbár szenvedjek hát érte mindeneket, |
| Nyeljek sok bút s mérget, |
| 10 | Csak légyen korosként lelkével mellettem, |
| Hogy fájdalmam miatt ne vésszen életem, |
| Mint Jordán és Hermon, fogyhatatlan hitem, |
| Légyen erős lelkem! |
| 11 | Mert ha tenger búsul parancsolatjára, |
| Hát rám is ő ereszt bút, bűnös fiára, |
| Támaszkodom azért jóakaratjára, |
| Mint atyám karjára, |
| 12 | Főképpen, hogy tudom, már hogy nemsokára |
| Megkönyörül rajtam az bosszúságára, |
| Azki járt életem vesztére s kárára, |
| Szégyenvallására. |
| 13 | Kiért áldom őtet, erős kősziklámot, |
| Csak ne hágyja fogyni el bizodalmamot, |
| Mikor bosszontással gyújtják nyavalyámot, |
| Mint olajjal lángot, |
| 14 | Mondok: Csak ne kérdjék, hogy hol én Istenem, |
| Mert mérgemben akkor nem tudok mit tennem, |
| Hogy azzal terjesztik keservemet bennem, |
| Kész volnék holt lennem. |
| 15 | No azért elbágyadt lelkem, te ne búsulj, |
| Buzgó imádsággal sőt Uradra burulj, |
| Erős reménséggel csak őhozzá szorulj, |
| Tőle el ne fordulj! |
