Berzsenyi Dániel: A balatoni nympha GRÓF TELEKI LÁSZLÓHOZ midőn a Balatonra szállott
S vígan nyujtom ezen tölgykoszorút neked.
Vígan zengeti el nádsipom énekét,
S e szent csészeviz áldozik.
Él még benned ama régi Szilágyi-vér,
Melly Pannon letörött trónusa talpkövit
Még egyszer leraká dicsőn
S a vakságba merült századok éjjelén
A mennyből lehozá Delphi szövétnekét,
S meggyujtá Buda ormain.
Ez buzgatta ama főpapi lantverőt
Pécs szent erdeiben, szent palotáiban,
S ez gerjeszti te melledet.
A villám ura ott iktata Parthenon
Felsőbb pitvariba, s béavatott szemed
Függött Palladiumjain.
Hullámit s koronás Albion árbocit,
A bölcs nép felemelt lelke csudáit és
A törvény diadalmait.
Kormányodra bizott a haza istene;
Nézd a puszta virányt s tungusi vad lakost
S a szörnyek fene nyomdokit.-
A nagy népeket és nagy birodalmakat:
Minden nép, ha javát esmeri, nagy, szabad
S boldog minden időn s helyen.
Gyermek, melly keziben kést s üszököt visel;
S egy rút törpe, gigászkarddal: az éget, öl,
Ez vázkép, s kacagást okoz.
A virtus meredek bércein ötle fel;
Pallas fegyvere nyit útat oda, s lehull,
Amit nem fedez aegise.
A hét hegy lakosit Bosporus öblihez:
Barlang lészen amott a Capitolium,
S itt új Róma emelkedik.
Szendergő suhogás váltja fel a morajt;
Nézd, a kék Badacson lassu Favónt lehell,
S nem küzd a Tihany ősz foka.