Dsida Jenő: HATODIK FEJEZET, melyben Viola csodálatos módon megdicsőül Isten és emberek előtt
jámbor hangulatok liliomszirmú, puha, tiszta szürőjén,
olvadozón muzsikálj, meleg emberi szív, mint halk szamovár duruzsol,
lágyan járd a papírt, kis acéltoll, mint dudorászó méla zarándok!
halk repeső suhogás, mely ütemre suhog s mindegyre erősebb,
suhogó repesés, repülő zúgás, lengő szárnyak suhogása
verdeső puha angyali szárnyak csattogó muzsikája:
szálltak a kis kápolna fölött csapatostul, özönlöttek seregestül,
jött a sudár, gyönyörűszép angyali kar, lágy mandolinokkal,
víg énekkel az égből, fényességgel az arcukon, édes
föld tele, ég tele, száz és száz és száz meg ezer.
Négy daliás angyal fölemelte ölébe, a légbe ölelte kicsiny Violámat
s vitte röpülve az esteledő, tág biblikus úton,
vitte ringó lengedezéssel, zsongó zengedezéssel a város szíve felé.
Lent ezalatt a fehér s halványkék angyali tábor
földre borult két oldalt s mennyei nyelven örök diadalról zengedezett.
a környék mindenfajta kutyái, a lassacskán döcögő szénásszekerekbe
fogott lovak is mind fölfele tartották fejüket s nyeritettek.
Arany Violám szép homloka ívén megbomlottak a fürtök
Nem tudnók elmondani, elmuzsikálni, lefesteni, bárhogy akarnók:
mint lett isteni, ünnepi csarnok a külváros poros és füves útja,
mint bődültek az áhitatos, hazabandukoló, szelid esteli barmok,
sűrü templomi tömjén, mint füstölt Violának lengő légi nyomába,
mint hullottak térdre az emberek és mutogattak a gyermekek és
mint kondult meg fékeveszetten a nagy város valamennyi harangja:
ging, gong, ne sajogjon a lába szegénynek!
zúgja harang és orgona búgja, pengeti lant és harsona zengi:
Angyalok asszonya Ő és ülni fog egykor az Úrnak jobbja felől.