Dsida Jenő: A vak
A vak
| A tavasz virágai közt hevert a vak, és fűszálakkal játszadozott. |
| Mosolya, mint az ég mosolyának tükrözése. |
| Hozzáléptem, és félénken kérdeztem: |
| - Miért mosolyogsz? Látod-e a szépségeket? |
| - Látok sok virágot... és a szeretet tavában az élet hattyúja fürdik... A túlsó partról fények küldik illatukat, és Pán sípja vijjog, és a szerelmesek ölelésekkel csalják meg a pillanatokat... Sudár márványtalapzat fölött kék madarak énekelnek, és rabszolgák és rabszolganők táncolnak az asztal körül, amely bortól, gyümölcsöktől roskadozik: ezüstserlegektől, amelyekben nagy gyémántok csillognak, mint a reggel |
| És mosolygott a vak és kérdezé: |
| - Hát te? Te mit látsz? |
| És halkan válaszoltam: |
| - Templomot látok, amelynek tornyáról lezuhant a kereszt, oltárán pedig a Sátán csókolózik a Háborúval, s a karzaton csontvázak kórusa énekel. |
