Dsida Jenő: Tóparti könyörgés
Tóparti könyörgés
Ez pusztulás. Beteg világ.
Beteg világban béna ember. Zilált ligetek zörrenése. Utolsó fény. Sötét november.
Beteg világban béna ember. Zilált ligetek zörrenése. Utolsó fény. Sötét november.
Ó jöjj velem, ne hagyj magamra
e rémület vigyorba züllött időszakán! Hallom zörögni a korhadozó, görbe küllőt,
e rémület vigyorba züllött időszakán! Hallom zörögni a korhadozó, görbe küllőt,
mely a futó föld kerekét
tétován fogta eddig össze s már szétomol, hogy utasát árkok szennyében megfürössze.
tétován fogta eddig össze s már szétomol, hogy utasát árkok szennyében megfürössze.
Ez nem negédes jajgatás,
finomkodó poéta-lárma, de fejem fölött penge leng s fejem alatt kigyúlt a párna.
finomkodó poéta-lárma, de fejem fölött penge leng s fejem alatt kigyúlt a párna.
Kuszált körívet, parabólát
cirkalmoztam és léniáztam. Nem tudom hol, a számítást összezavartam, elhibáztam
cirkalmoztam és léniáztam. Nem tudom hol, a számítást összezavartam, elhibáztam
s most már nincs többé elme, hogy
a rend bogával összekösse e rámbízott, romolt világot, mely belefut az üstökösbe.
a rend bogával összekösse e rámbízott, romolt világot, mely belefut az üstökösbe.
Tört homlokomon távoli
lángok visszfénye váltakozva lobban s kialszik. Irgalomtelt angyalra várok, hátha hozna
lángok visszfénye váltakozva lobban s kialszik. Irgalomtelt angyalra várok, hátha hozna
valami enyhe-lanyha mérget,
amelytől csapzott-fürtü, csúnya fejem elalvó lassusággal válladra esne s ott kihúnyna.
amelytől csapzott-fürtü, csúnya fejem elalvó lassusággal válladra esne s ott kihúnyna.
Vagy - fuss velem, hiszen szeretsz.
Tán gyógyulás ősparkja vár itt: szívedre bízom magamat, légy most okos és tégy akármit.
Tán gyógyulás ősparkja vár itt: szívedre bízom magamat, légy most okos és tégy akármit.
Nő vagy és voltál kisgyerek
s felsírtál bizonyára éjjel, melletted látva bábudat lyukas, tört porcellán-fejével.
s felsírtál bizonyára éjjel, melletted látva bábudat lyukas, tört porcellán-fejével.
Mit tettél akkor? Ó, ha most
eszedbe jut, próbáld meg újra! Mívelj csodát, tíz gyönge ujjad legyen gyógyító Isten ujja,
eszedbe jut, próbáld meg újra! Mívelj csodát, tíz gyönge ujjad legyen gyógyító Isten ujja,
végy valahol varázsragasztót,
lássam magamat újra épen, e sok riadt, repedt szilánkot egy darabban és emberképpen! -
lássam magamat újra épen, e sok riadt, repedt szilánkot egy darabban és emberképpen! -
Ez itt a park s ez itt a tó.
Már nem sírok és nem menekszem, történjen bármi mindenekkel, fáradt vagyok, a padra fekszem, -
Már nem sírok és nem menekszem, történjen bármi mindenekkel, fáradt vagyok, a padra fekszem, -
nézd: a megtestesült betegség,
gigász beteg a törpe padkán; milliárd ember várja benne, hogy könnyes kínja elapad tán
gigász beteg a törpe padkán; milliárd ember várja benne, hogy könnyes kínja elapad tán
S te csak magad vagy, édesem.
Van-e szerszámod; mely kivágná e duzzadó daganatot? Tedd a világot orvossággá
Van-e szerszámod; mely kivágná e duzzadó daganatot? Tedd a világot orvossággá
és add be az emberfiának! -
meleg felhőkből adj kabátot a széthulló, szegény betegre, ki betegen is csak barátod
meleg felhőkből adj kabátot a széthulló, szegény betegre, ki betegen is csak barátod
teremts neki tavaszt, ha tudsz,
ezer vigyázó virágméccsel s készíts teát a parki tóból, ha fuldokolva felköhécsel,
ezer vigyázó virágméccsel s készíts teát a parki tóból, ha fuldokolva felköhécsel,
bodzateát a parki tóból,
csészéje, kristállyá meredve, maga legyen a tó kerek kavicsos-öblű, tiszta medre,
csészéje, kristállyá meredve, maga legyen a tó kerek kavicsos-öblű, tiszta medre,
és facsarj hűs citromlevet,
savanyú fényt a sárga napból, mely óriás csészénk fölött ring-leng és bágyadtan barangol,
savanyú fényt a sárga napból, mely óriás csészénk fölött ring-leng és bágyadtan barangol,
s a mesebeli hószín hattyút,
mely most suhogva vízbe ugrott, süllyeszd el benne olvadón, mint fehér, édes kockacukrot... -
mely most suhogva vízbe ugrott, süllyeszd el benne olvadón, mint fehér, édes kockacukrot... -
