Dsida Jenő: Szomorú tévedés
Szomorú tévedés
Valami álomból emlékszem rád.
A bástyafokon rőt moha nő,
s kedves forrásom elapadt, elapadt.
A bástyafokon rőt moha nő,
s kedves forrásom elapadt, elapadt.
Az acélkék fecskék rád gondolnak,
nem szállnak el: meghalnak,
és haldoklik a megállt idő is.
nem szállnak el: meghalnak,
és haldoklik a megállt idő is.
Te nem tudod, hogy barátod vagyok,
és azért nem közeledsz hozzám!
Ó, milyen átkos, szomorú tévedés ez!
és azért nem közeledsz hozzám!
Ó, milyen átkos, szomorú tévedés ez!
Csuháim kopnak, nemsokára
szabad mellet mutatok a fáradt napnak:
remete-éveim hite szakadozik.
szabad mellet mutatok a fáradt napnak:
remete-éveim hite szakadozik.
Nem akar lángolni az esti tűz,
s mezőkön, hegyeken túl késik,
egyre késik a mindenek gyógyulása.
s mezőkön, hegyeken túl késik,
egyre késik a mindenek gyógyulása.
1929
