Fazekas Mihály: A megégett nagytemplom falai közt serkent gondolatok
A megégett nagytemplom falai közt serkent gondolatok
No, megvan a kár! hajdani címerünk
| És régi díszünk pernye alatt hever. |
| Amit tehát dicső atyáink |
| A veszedelmes idők s bajok közt |
Hol életek, hol drága vagyonjaik
| Feláldozásán tudtak, az ellene |
| Folyvást agyarkodó veszélyek |
| Körme alól ki-kiváltogatni, |
Gyász omladékban hányja szemünkre, ma
| A fényes úttól mennyire távozánk, |
| Melyen nagyérdemű atyáink |
| Felnyomozák vetekedve Kodrust. |
Hív bajnokinknak mennyei lelkei
| Kik Régulusnak legnehezebb nyomán |
| Törtettetek romolhatatlan |
| Vára felé az örök neveknek. |
Bátran vivén a nyársakat, a kemény
| Halálra, kedves honnyotokért, ugyan |
| Lássátok e szörnyű veszéllyét |
| Aljasodott maradékitoknak, |
Áldott atyáink! hogyha ugyan lehet
| A bóldogoknak sírni, sirassatok, |
| Mert vége a Palládiumnak. |
| Vége van! és mi, ihol la! élünk. |
Szánjátok-e már elcsenevült fiak
| Lassú veszéllyét, mert oda hajdani |
| Egymás eránt való szerelmünk, |
| Melyet örökbe ti hagytatok ránk. |
Sem a tatárok, vagy törökök, sem a
| Rossz nyíri pajkos nép riha tábora |
| Nem tettek ennyi kárt közöttünk, |
| Mint ihol a ravasz elpuhúlás. |
A közhaszonról már nem is álmodunk,
| Egymást emésztjük, s bóldog atyák! jeles |
| Érdemteket, hív társaiknak |
| Kornyadozó nyakakon tapodják |
Némely, csak önnön hasznokat éhező
| Fukar kevélyek. Mert bizony a sasok |
| Bagoly torongyokká fajultak. |
| Óh, esedezzetek istenünknél |
Értünk, dicsőült lelkek! E hamvain
| Szent templomodnak, mennyei jó Atyánk, |
| Im én is elbágyadva kérlek, |
| Halld meg uram! Könyörülj hazámon! |
Add vissza közénk a szeretet tüzét,
| Mely szíveinkből mind kialudt! vele |
| Hadd légyen e szent hely, midőn majd |
| Helyre fog állni, dicsőbb amannál. |
