Gyulai Pál: SZERESS ÉDES MARIM . . .
SZERESS ÉDES MARIM . . .
Szeress édes Marim, mint eddig szerettél,
Amint én szeretlek, híven, hőn, igazán!
Mindent elvesztettem, mindenem te lettél:
Vigaszom, reményem, dicsőségem, hazám.
Amint én szeretlek, híven, hőn, igazán!
Mindent elvesztettem, mindenem te lettél:
Vigaszom, reményem, dicsőségem, hazám.
Oh mily reményekkel léptem a világba,
Mennyit nem remélett megifjult nemzetem!
Szebb napok derűltek a magyar hazára,
Nagy jövő határán birkozott a jelen.
Mennyit nem remélett megifjult nemzetem!
Szebb napok derűltek a magyar hazára,
Nagy jövő határán birkozott a jelen.
S minden összeomlott . . . Jaj meg kelle érnem!
Óriás küzdelmet sirhalmok takarnak.
Nincs többé reménység! . . Jaj végig kell néznem
Lassu pusztulását haldokló magyarnak.
Óriás küzdelmet sirhalmok takarnak.
Nincs többé reménység! . . Jaj végig kell néznem
Lassu pusztulását haldokló magyarnak.
Szeress édes Marim és taníts feledni,
Ha a honfibút is elfeledni lehet;
Engem csak szerelmed tud boldoggá tenni,
Ha boldog lehetne, ki hazát veszitett.
Ha a honfibút is elfeledni lehet;
Engem csak szerelmed tud boldoggá tenni,
Ha boldog lehetne, ki hazát veszitett.
Oh lásd karjaid közt sem hagy el a bánat!
Oh hát még nélküled mi volna életem?
Mig örök bánattal gyászolom hazámat,
Enyhítsen szerelmed, édes egyetlenem!
Oh hát még nélküled mi volna életem?
Mig örök bánattal gyászolom hazámat,
Enyhítsen szerelmed, édes egyetlenem!
1859
