József Attila: Arthur Rimbaud A meghökkentek
Arthur Rimbaud
A meghökkentek
A meghökkentek
Feketéllőn hóban, homályban,
a pince fénylő ablakában,
a pince fénylő ablakában,
| faruk kerek, |
öt kicsi térden leskelődve
nézi, hogy készít a Pék szőke,
nézi, hogy készít a Pék szőke,
| nagy kenyeret. |
Látják nagy, fehér karját, éppen
szakít egyet a szürke pépen
szakít egyet a szürke pépen
| s láng-lukba tol. |
Hallják, hogy sül a jó kenyér ki.
A kövér mosolyú Pék régi
A kövér mosolyú Pék régi
| nótát dudol. |
Az ölmeleg, piros luk mellett
kuporognak, hol száll a szellet,
kuporognak, hol száll a szellet,
| egy se mozog. |
Majd mikor lakomára készen
a cipót kiveszik a résen
a cipót kiveszik a résen
| s a füstfogott |
gerendák alatt a befröcskölt
a cipók fölzengenek s a prücskök
a cipók fölzengenek s a prücskök
| a padlaton, |
hogy életet lehell e langy luk -
lelküket elbűvölik rongyuk
lelküket elbűvölik rongyuk
| alatt nagyon. |
Ugy érzik, igen-igen élnek,
a zúzos Jézuskák, szegények,
a zúzos Jézuskák, szegények,
| mind, amikor |
bedörmögnek a résen s rózsás
állat-orrocskájuk a vasrács
állat-orrocskájuk a vasrács
| rudjára forr, |
midőn úgy sírnak, mint a barmok
s úgy görnyednek a megnyílt csarnok
s úgy görnyednek a megnyílt csarnok
| fényeinél, |
hogy mindnek szétreped nadrágja
s kilógó ingüket babrálja
s kilógó ingüket babrálja
| a téli szél. |
