József Attila: KEREK ASZTAL
éhesen ültem én melletted mindig.
Terülj most nékem, kezemből behinti
szürkeséged rózsák zuhataga.
eléd bosszús istent rendelő vendég?
És könyökölt-e így? Tudod-e nemrég
szivem vérfoltos abroszod vala.
faló farkasnak, öklendő ölebnek
s most itt révedek rajtad éhesen.
Vagy lábaiddal tőlem messze futnál,
hogy ne boruljak asztalomra sem?