József Attila: NAPSZONETT
Magával hozta erdők illatát
S kinek örömből semmi sem maradt,
Vidultan nézem én kopott diák.
Aranyhajával elborítja arcom,
Lágy csókja éri rezgő ajkam is,
Ölébe békén árva főmet hajtom.
Ha símogat selyem hajad, még élek;
Rossz idegem új ösztönökre lelt.
Az éjnek oly riasztó árnya van
S ó jaj, nem gyújthatom föl önmagam!