József Attila: TISZAZUG
TISZAZUG
A báránybunda árnyakat
tűlevelű fák fércelik.
Szalad a puli pillanat,
fagyon koppantja körmeit.
tűlevelű fák fércelik.
Szalad a puli pillanat,
fagyon koppantja körmeit.
Hümmögőn áhítgat a nép
s házacskák gondolkodnak, ím
zsuppjának zsíros süvegét
lehúzza ablakára mind.
s házacskák gondolkodnak, ím
zsuppjának zsíros süvegét
lehúzza ablakára mind.
Kárál a tyúk keservesen
az eresz alatt, mintha már
vénasszony lelke volna, mely
rimánkodóan visszajár.
az eresz alatt, mintha már
vénasszony lelke volna, mely
rimánkodóan visszajár.
Belül is pöttyös állatok,
ütődött, kékes öregek
guggolnak, mordulnak nagyot,
csupán hogy ne merengjenek.
ütődött, kékes öregek
guggolnak, mordulnak nagyot,
csupán hogy ne merengjenek.
Mert sok a révülni való,
ha már az ember nem kapál.
Szép, puha gond a pipaszó,
tört ujjak közt pamutfonál.
ha már az ember nem kapál.
Szép, puha gond a pipaszó,
tört ujjak közt pamutfonál.
S mit ér a vén? A kanalat
elejti, csöppent, etetik
s ha ő etet, a malacok
habos vödröstül fellökik.
elejti, csöppent, etetik
s ha ő etet, a malacok
habos vödröstül fellökik.
És lágy a tanya, langy az ól.
Csillagra akasztott homály!
Kemény a menny. A gally alól
bicegő cinke sírdogál.
Csillagra akasztott homály!
Kemény a menny. A gally alól
bicegő cinke sírdogál.
1929 nyara
