Juhász Gyula: Nietzsche
Nietzsche
Magányos úton a magasba törve
Köszöntelek, termékeny álmodó.
Bohócsipkáját dobja rád a törpe
S vakon ugráljon az örök gödörbe:
Nekem Te vagy az utat mutató!
Köszöntelek, termékeny álmodó.
Bohócsipkáját dobja rád a törpe
S vakon ugráljon az örök gödörbe:
Nekem Te vagy az utat mutató!
Komor eszméid alpesorma szédít,
De a magasból szebb ez a világ,
S ki töretlenül törtet fel az égig,
Felejti útja meddő meredékit,
Melyen véréből nyílhat csak virág!
De a magasból szebb ez a világ,
S ki töretlenül törtet fel az égig,
Felejti útja meddő meredékit,
Melyen véréből nyílhat csak virág!
Ó szép voltál völgy, te szelíd szerelmes,
Hová szívem még halkan visszavon,
De a magasság egyre kedvesebb lesz,
Oly jó közel a kéklő végtelenhez,
Nevetni a leküzdött tájakon.
Hová szívem még halkan visszavon,
De a magasság egyre kedvesebb lesz,
Oly jó közel a kéklő végtelenhez,
Nevetni a leküzdött tájakon.
S ha fölzokognak a letűnt szerelmek
S fölzokognak az elmúlt tavaszok:
Mint tört játékán elméláz a gyermek,
Felejtek balgán küzdést, győzedelmet,
Csak azt tudom, hogy egyedül vagyok!
S fölzokognak az elmúlt tavaszok:
Mint tört játékán elméláz a gyermek,
Felejtek balgán küzdést, győzedelmet,
Csak azt tudom, hogy egyedül vagyok!
