Juhász Gyula: A Tábor hegyén
A Tábor hegyén
Ez volt hegye az elragadtatásnak.
Nagy, napsütéses, tömjénes vasárnap,
Ünnepe az életnek, a csodának.
Nagy, napsütéses, tömjénes vasárnap,
Ünnepe az életnek, a csodának.
Aranyos arccal fölnézett a Mester,
Ruhája hónál tündöklőbb ezerszer,
Ó, ily fehér még nem volt eddig ember!
Ruhája hónál tündöklőbb ezerszer,
Ó, ily fehér még nem volt eddig ember!
Jött Mózes, aki eltűnt, mint egy álom,
Illés, ki elszállt lángoló batáron
S három tanítvány, boldog halaványon.
Illés, ki elszállt lángoló batáron
S három tanítvány, boldog halaványon.
És monda egy: Mi szép, mi szép az élet,
Mi mély, mi nagy, mi gyönyörű ma Véled,
Építsünk hármas hajlékot tinéktek!
Mi mély, mi nagy, mi gyönyörű ma Véled,
Építsünk hármas hajlékot tinéktek!
Nem szólt a Mester. A fény és a mámor
Elrebbent mirhaillatként arcáról
S lenézett a hegy napos magosából...
Elrebbent mirhaillatként arcáról
S lenézett a hegy napos magosából...
És lenn, ahol a Golgota vet árnyat,
Látta a méla, néma olajfákat,
Hol nemsokára lelke holtrabágyad!
Látta a méla, néma olajfákat,
Hol nemsokára lelke holtrabágyad!
