Juhász Gyula: Magyar sorompó
Magyar sorompó
A morva hegyek oly idegenül
És közönyösen várnak
És úgy fáj némasága az öreg,
Fáradt honi határnak.
És közönyösen várnak
És úgy fáj némasága az öreg,
Fáradt honi határnak.
A nap morva hegyek vállán pihen,
Nyugatra mosolyog már
A hold, magyar hold, halavány szine
Tarlott határon kószál.
Nyugatra mosolyog már
A hold, magyar hold, halavány szine
Tarlott határon kószál.
A sorompónál meg kell állani
És sóhajtani mélyen:
Magyarország! Ó régi tájaim,
Ó elhagyott vidékem!
És sóhajtani mélyen:
Magyarország! Ó régi tájaim,
Ó elhagyott vidékem!
Fakó fáját hazámnak csöndesen
Megölelem szorongva
S úgy érzem, hogy magányos szivemen
Az életem zokog ma.
Megölelem szorongva
S úgy érzem, hogy magányos szivemen
Az életem zokog ma.
S míg a sorompón átzeng üteme
E szent, delejes árnak,
A morva hegyek oly közönyösen
És idegenül várnak...
E szent, delejes árnak,
A morva hegyek oly közönyösen
És idegenül várnak...
