Juhász Gyula: Veni!
Veni!
Öröm, te régi szó, te múlt napok faunja,
Örökre eltünél és nem jársz vissza újra?
Örökre eltünél és nem jársz vissza újra?
Hiába várom én, hogy egy napon beállít
Kacajod s zengenek elnémult fuvoláid?
Kacajod s zengenek elnémult fuvoláid?
Hiába ülök én vezekelőn a porban,
Siratva életem, ifjan megölt halottam?
Siratva életem, ifjan megölt halottam?
Hiába nézek én a ködlő távolokba,
Örökre elmaradsz, öröm, szép déli pompa?
Örökre elmaradsz, öröm, szép déli pompa?
Nem volt elég a könny, a hervatag panasz, jaj,
Nem volt elég a dal, mely szenvedést magasztal?
Nem volt elég a dal, mely szenvedést magasztal?
Öröm, kit Schiller és Beethoven áldva zengett,
Jőjj el, jőjj el, te szép, te kedves, égi gyermek!
Jőjj el, jőjj el, te szép, te kedves, égi gyermek!
Csak egy mosolyodat akarnám látni még én
S elmennék gondtalan, áldón, megáldva, békén.
S elmennék gondtalan, áldón, megáldva, békén.
