Juhász Gyula: Ének Tompa Mihályhoz
Ének Tompa Mihályhoz
Talpig nehéz gyászban, térdig holt avarban,
Fájó magyar őszben, bús világviharban
Ünnepel ma néped,
Ősznek és bánatnak énekese, téged.
Fájó magyar őszben, bús világviharban
Ünnepel ma néped,
Ősznek és bánatnak énekese, téged.
Ősz és bánat nem volt soha még e tájon
Ily áldatlan, mint ez, mikor fájva-fájón
Emlékezünk vissza
Gyászunkban is bízó, hívő dalaidra.
Ily áldatlan, mint ez, mikor fájva-fájón
Emlékezünk vissza
Gyászunkban is bízó, hívő dalaidra.
Ősz és bánat nem volt soha még szívemben
Ily vigasztalan és ilyen terméketlen,
Dús fájdalmú ősöm,
Ki dalt szüreteltél bánaton és őszön.
Ily vigasztalan és ilyen terméketlen,
Dús fájdalmú ősöm,
Ki dalt szüreteltél bánaton és őszön.
Magányban és búban magam is merengtem,
Írt magam is leltem csöndes énekemben;
De most néma ajkkal
Állok én az őszben - "elfeledve a dal".
Írt magam is leltem csöndes énekemben;
De most néma ajkkal
Állok én az őszben - "elfeledve a dal".
Szerettél, szenvedtél, - daloltál halálig.
És áldott a kín is, amely dalra válik,
De mit ér az ember
Könnytelen bánattal, meddő szerelemmel?
És áldott a kín is, amely dalra válik,
De mit ér az ember
Könnytelen bánattal, meddő szerelemmel?
Elporladt szívekből új virágok nőnek,
Mennyi dala, színe van a temetőnek.
Föltámadunk - mondja.
Csak élő halottnak nincs vigasztalója.
Mennyi dala, színe van a temetőnek.
Föltámadunk - mondja.
Csak élő halottnak nincs vigasztalója.
