Juhász Gyula: Egy kriptára
Ragyog a márvány, rajta dús arany,
Fehér kövek közt mély nyugalmú béke
S az örök élet csöndes búja van.
És tépték egymást: ketrecben vadak,
Most hűvös árnyékában a nagy éjnek
Egymás mellett szelíden alszanak.
Hogy életük víg pompa legyen, ünnep,
Csak kárhozat volt nékik, szép pokol.
Mint Veronában a nagy szeretőket
S a megváltást példázza a szobor.