Karinthy Frigyes: Vacsora
Meg voltam híva vacsorára Lórántékhoz -
Tizenhárman ültünk az asztalnál - (le kell kopogni)
Gondoltam, valaki meghal.
(Nem beszélve az előételekről)
Vörösbor, jócskán - nekem még a kenyér is ízlett
Kenyér is ízlett.
Akiről előzően suttogtak mindenfélét.
Leejtette a szalvétát a lábamra, ő maga emelte fel,
Mondtam neki, köszönöm.
Mások kimondták azt a szót: élet, mások: szerelem.
És senki el nem ájult és nem ordított fel senki
Igyekeztem mosolyogni.
Mondtam, tessék az enyém én majd kapok mást
Bort is töltöttem többeknek, Kövess úr észrevette,
Hogy nekem nem maradt.
Hát, feleltem, holnap az a megbeszélésem lesz.
Ó, mondta hízelegve, ha engem hallana,
Ahogy mindenkinek mondom.
De ki lehetett az, kérdezték itt is meg ott is.
Jávor úr is kérdezte, ki lehetett az?
Ránéztem tünődő arccal.
Én előrementem a fák közt leültem egy padra és sírtam,
Mire visszaértem, egy szolga hozta a levelet,
Hogy azonnal mennem kell.
Kövess odafordult, azt mondta, az szép pénz.
Kérdezték tőle rólam, mit szól ehhez az ügyhöz?
Vállat vont és elnézett.
De kérem, szólt közbe egy harmadik, hisz maga mondta...
"Nem igaz!" - kiáltott hangosan - de már nem voltam ott akkor,
És az első villamos csilingelni kezdett.