Kazinczy Ferenc: A TANÍTVÁNY.
A TANÍTVÁNY.
Kékellő violák illatozási közt
Szűle egy gyenge leány engemet ott, hol a
Szűle egy gyenge leány engemet ott, hol a
| Szirt forrása magasról |
| Tajtékozva szökell alá, |
S lágy keblébe fogott, s kisdede homlokát
Elhintette tüzes csókjaival, s Te, mond -
Elhintette tüzes csókjaival, s Te, mond -
| Serdülj, s a miket itt látsz, |
| Zengd majd lantom idegjein. |
Így szólván elhagyott. Hirtelen egy galamb
Lebbent nyögve felém, s elfödöze a tavasz
Lebbent nyögve felém, s elfödöze a tavasz
| Ifjú lombjai közzé, |
| S mézzel tömte meg ajkamat. |
Nőttem, s a mit az ér szélein, ott hol az
Aggott tölgyek alatt görbe futást veszen,
Aggott tölgyek alatt görbe futást veszen,
| A mit szirtpatakomnak |
| Vad zajgásiban hallanom |
Engedtek kegyesen szent jelenéseim,
Már-már zengi dalom; honnomat egykor és
Már-már zengi dalom; honnomat egykor és
| Lelkes nagy fiait; most |
| Még csak gyenge szerelmeket, |
És a lyánka szemét, a ki remegve fut
Lobbant lángom elől kertje homályiba,
Lobbant lángom elől kertje homályiba,
| S ott, a csintalan! önkényt |
| Hull keblembe, de fut megint. |
