Kölcsey Ferenc: IDEÁL
Lebegve szárnyain egy kedves Ideál, |
Az első nyári nap Eos sugárinál. |
Ifjú korom kecses, de földi képeit, |
S nem ismert szellemnek érzém lengéseit. |
Sötéten, mint Hypnus s tisztán mint Grácia? |
Egy más Paphos vala az, s egy más Arkádia. ' |
Nem mint boldog lakód, léthei szent virány, |
S plátói lélekként fellengett a leány. |
S forró találkozás örök sors karjain! |
S virító rózsaként Sylphidák nyomain. |
Gyúladva festem én az eltűnt gyermeket, |
S könnyebb szárnyain bolyong elmém a föld felett. |
Szemlélni tündérfényt a természet körűl, |
S sötétben lenni majd, ha bája szétröpűl? |
A hullámok között mosolygó bölcseség, |
S elő lepletlen áll a tiszta emberiség? |
Ha foglak, hív anyánk, meglátni, hű fiad? |
S nem sírván s örűlvén múló álmok miatt. |
Pályámon lengjen át vígan mint égi pár, |
Mint egy Anakreon, kit rózsás kelyhe vár. |