Komjáthy Jenő: DE PROFUNDIS
DE PROFUNDIS
Te büszke fantom, ős, örök kisértet,
Vakító köd, fönséges szörnyeteg,
Nagy Isten, kit a gyáva, törpe ember
A félelemtől elvakítva egykor
És gyöngesége sújtó érzetében
Magának képzeletben alkotott,
Hivén, hogy atyja vagy, a dőre, s hogy
Te hívtad őt e tarka, csábvilágra,
Pedig te vagy e féreg képe-mása:
Szentséges agyrém, roppant fényhomály,
Te képtelen nagy, szertelen szép,
Határtalan, mindent letipró,
Megsemmisítő végtelenség,
Te láthatatlan, titkos ősvilág:
Egy féreg a porból hozzád kiált!
Vakító köd, fönséges szörnyeteg,
Nagy Isten, kit a gyáva, törpe ember
A félelemtől elvakítva egykor
És gyöngesége sújtó érzetében
Magának képzeletben alkotott,
Hivén, hogy atyja vagy, a dőre, s hogy
Te hívtad őt e tarka, csábvilágra,
Pedig te vagy e féreg képe-mása:
Szentséges agyrém, roppant fényhomály,
Te képtelen nagy, szertelen szép,
Határtalan, mindent letipró,
Megsemmisítő végtelenség,
Te láthatatlan, titkos ősvilág:
Egy féreg a porból hozzád kiált!
