Kosztolányi Dezső: Szülőföldemnek bús határa, hajh
Szülőföldemnek bús határa, hajh
Szülőföldemnek bús határa, hajh,
elér-e még a bánat és sóhaj?
elér-e még a bánat és sóhaj?
Mert hozzád többé nem visz a vonat,
csak így emelhetem rád arcomat.
csak így emelhetem rád arcomat.
Gyermekkorom, áldott gyermekkorom,
te hontalan, hozzád kiáltozom.
te hontalan, hozzád kiáltozom.
Bölcsők, koporsók, temetői por
és templomok ormán az estbibor.
és templomok ormán az estbibor.
Kis iskolánk, amelybe a harang
oly édesen beszélt, akár a lant.
oly édesen beszélt, akár a lant.
Lombok, virágok és színes kavics
a sínek mellett. Hullámos Palics.
a sínek mellett. Hullámos Palics.
Hold, nyári bál, rakéta, kéjes ég
s a szélbe - karcsú lányok - jegenyék.
s a szélbe - karcsú lányok - jegenyék.
Szívembe húsz év gazdagsága s lágy,
édes-halálos méz: a vágy, a vágy.
édes-halálos méz: a vágy, a vágy.
Fejemre kulcsolom a két kezem
és koravénen rád emlékezem.
és koravénen rád emlékezem.
Vagyok szegény, ki semmit sem akar,
harmincnégy éves, elfáradt magyar.
harmincnégy éves, elfáradt magyar.
S nem kérdezem, az ég ragyog-e még.
Azt sem kérdezem, hogy vagyok-e még?
Azt sem kérdezem, hogy vagyok-e még?
1919
