Kosztolányi Dezső: Én öngyilkos leszek...
Én öngyilkos leszek...
Én öngyilkos leszek...
| mondom kesergőn. |
úgy felkötöm magam a városerdőn,
vagy revolverrel, mint sok más nagyember.
Akkor azután sírhatnak miattam,
leragadt szemmel, sárgán, mélyen alszom,
rózsák között, kék fátyolokban arcom
s ha hívnak is, nem szólok sohatöbbé.
Az ostorom, csigám örökli öcskös,
a bélyegkönyvet valami közömbös,
a kisszínházam a kicsi hugom,
vagy egy parasztfiúcska, mit tudom.
Úgy elmegyek, hogy aztán sose látnak.
Csak kiskabátom kérdi reggel: hol van?
Úgy itthagyom ezt az egész világot,
amelybe annyit, ah annyit csalódtam.
"Szegény fiú" mondják majd hangtalan,
"egy pici angyal felrepült az égbe",
s egyszerre roppant sajnálom magam
s én is szepegve suttogom: "Szegényke"...
1911
