Kosztolányi Dezső: Gyakran megyek el most halotti házak kapujánál,
Gyakran megyek el most halotti házak kapujánál,
Gyakran megyek el most halotti házak kapujánál,
hol régesrég vidám nénik és régi bácsik laktak
és kérdezem titkát a hallgató, konok falaknak,
mért van bezárva a kapu? és várom, visszajő-e
az, aki csöndesen pihen a messze temetőbe.
És néha, hogyha fáj a délután, okosan s komolyan
a barna bőrdívánt nézem, mely mostan is egész olyan,
mint amikor aludt rajta egy régi, kedves ember
s járok tág termeken némán fölsajgó gyötrelemmel
és sírok és csodálkozom,
hogy az öreg díván ma is oly kedves a szivünknek
s a márványasztalok, ahol régen-halottak ültek,
úgy állanak, mint egykoron.
hol régesrég vidám nénik és régi bácsik laktak
és kérdezem titkát a hallgató, konok falaknak,
mért van bezárva a kapu? és várom, visszajő-e
az, aki csöndesen pihen a messze temetőbe.
És néha, hogyha fáj a délután, okosan s komolyan
a barna bőrdívánt nézem, mely mostan is egész olyan,
mint amikor aludt rajta egy régi, kedves ember
s járok tág termeken némán fölsajgó gyötrelemmel
és sírok és csodálkozom,
hogy az öreg díván ma is oly kedves a szivünknek
s a márványasztalok, ahol régen-halottak ültek,
úgy állanak, mint egykoron.
1910
