Kosztolányi Dezső: ŐRÜLTEN DALOLVA A HEGYEK KÖZT
ŐRÜLTEN DALOLVA A HEGYEK KÖZT
Po Csü-ji
Mindenkinek van itt hibája sok:
az én hibám, hogy verseket irok.
Széttéptem én az élet-szálakat,
de ez a gyöngém mégis megmaradt.
Ahányszor egy szép táj elém kerül,
ahányszor egy barát szivemre dül,
dalolni kezdek s fújom, egyre fújom,
mint hogyha egy istent látnék az úton.
Mióta a Császár elüldözött,
künn élek a magas hegyek között.
Ha befejeztem egy uj versemet,
a Keleti Sziklá-hoz fölmegyek,
ráhajlok a fehérlő sziklapartra,
kezem a fák zöld fürtjét símogatja
s őrült dalom ugy harsog, hogy a bámész,
riadt madár meg a majom reám néz.
Ki is nevetnének. Jobb élni nékem
ezen az ember-nem-lakott vidéken.
az én hibám, hogy verseket irok.
Széttéptem én az élet-szálakat,
de ez a gyöngém mégis megmaradt.
Ahányszor egy szép táj elém kerül,
ahányszor egy barát szivemre dül,
dalolni kezdek s fújom, egyre fújom,
mint hogyha egy istent látnék az úton.
Mióta a Császár elüldözött,
künn élek a magas hegyek között.
Ha befejeztem egy uj versemet,
a Keleti Sziklá-hoz fölmegyek,
ráhajlok a fehérlő sziklapartra,
kezem a fák zöld fürtjét símogatja
s őrült dalom ugy harsog, hogy a bámész,
riadt madár meg a majom reám néz.
Ki is nevetnének. Jobb élni nékem
ezen az ember-nem-lakott vidéken.
