Kosztolányi Dezső: TŰNŐDVE SZÁLLOK
TŰNŐDVE SZÁLLOK
Po Csü-ji
Tünődve szállok tünt napokba át,
szobámba lép sok régi-jó barát.
Kérdezgetem mind: "Hova lettetek?"
Halál kertjébe hulló levelek.
Han-Jü labdacsba vett be sárga ként
s elvitte egy kór, az éj árnyaként.
Jüan-Csen vízbe nyelt vasércü kristályt,
de meg se vénült, elfogyott, nem is járt.
Tu mester ösmert minden nagyszerű szert,
kerülte gondosan a húst, a fűszert,
Csui azt hitte, neki mi sem árt,
télvízidőn is kiskabátba járt
s betegség azt, ezt gyors halál, korábban...
Mindegyik eltünt még javakorában.
Csak énnekem nőtt nagyra, annyi lázban,
arasznyi életem, ki nem vigyáztam
s ifjúkoromba bágyatag
kergettem könnyü, korhely vágyakat.
A dús falat láttán bő íz futott
szájamba, azt ettem, nem bizmutot
s minthogy tudtam, mástól nem falom el,
az gyógyított meg, nem a kalomel.
Éhembe forró étkeket bekaptam,
szomjamba ittam jégkérges patakban.
Megénekeltem testem, jó sorokkal,
meg-meglocsoltam lelkem óborokkal.
Naponta toldtam-foldtam rög-mezem
s itt állok, majdnem egészségesen.
Két fogsoromba nincsen semmi rés,
tagomba pezsgő, vidám lüktetés.
A hetvenedik éven áttapostam,
alszom-eszem, mint hajdanába, mostan.
Hörpintgetem hát, míg lehet, kupám
s az égre bízom sorsom azután.
szobámba lép sok régi-jó barát.
Kérdezgetem mind: "Hova lettetek?"
Halál kertjébe hulló levelek.
Han-Jü labdacsba vett be sárga ként
s elvitte egy kór, az éj árnyaként.
Jüan-Csen vízbe nyelt vasércü kristályt,
de meg se vénült, elfogyott, nem is járt.
Tu mester ösmert minden nagyszerű szert,
kerülte gondosan a húst, a fűszert,
Csui azt hitte, neki mi sem árt,
télvízidőn is kiskabátba járt
s betegség azt, ezt gyors halál, korábban...
Mindegyik eltünt még javakorában.
Csak énnekem nőtt nagyra, annyi lázban,
arasznyi életem, ki nem vigyáztam
s ifjúkoromba bágyatag
kergettem könnyü, korhely vágyakat.
A dús falat láttán bő íz futott
szájamba, azt ettem, nem bizmutot
s minthogy tudtam, mástól nem falom el,
az gyógyított meg, nem a kalomel.
Éhembe forró étkeket bekaptam,
szomjamba ittam jégkérges patakban.
Megénekeltem testem, jó sorokkal,
meg-meglocsoltam lelkem óborokkal.
Naponta toldtam-foldtam rög-mezem
s itt állok, majdnem egészségesen.
Két fogsoromba nincsen semmi rés,
tagomba pezsgő, vidám lüktetés.
A hetvenedik éven áttapostam,
alszom-eszem, mint hajdanába, mostan.
Hörpintgetem hát, míg lehet, kupám
s az égre bízom sorsom azután.
