Kosztolányi Dezső: AZOKRÓL, AKIK ELTŰNTEK
AZOKRÓL, AKIK ELTŰNTEK
A haldoklókkal csókolóztam,
az elmenőkkel cimboráltam,
izzadt hajuk simítva hosszan
ágyukhoz álltam.
Marasztaló ígéket
súgtam fülükbe, mint az élet,
de hívta őket a nagy út
és én kötöttem nékik a halálban
batyút.
az elmenőkkel cimboráltam,
izzadt hajuk simítva hosszan
ágyukhoz álltam.
Marasztaló ígéket
súgtam fülükbe, mint az élet,
de hívta őket a nagy út
és én kötöttem nékik a halálban
batyút.
A távozók
elvitték a lelkem darabjait,
csak én maradtam itt
és most a hit
porukkal egy lett, mint avitt
ruhájuk és széthullanak ama szók
és szájukon is megrohadt, amit
adtam nekik, a csók.
elvitték a lelkem darabjait,
csak én maradtam itt
és most a hit
porukkal egy lett, mint avitt
ruhájuk és széthullanak ama szók
és szájukon is megrohadt, amit
adtam nekik, a csók.
Nincs semmim. Ámde mindez oly csodás.
Gazdag vagyok, mint a vén uzsorás,
ki rongyba jár és vigyorog, ha szánják,
mert mindenét, mi volt, a kincs, arany,
elásta és most a határtalan,
mély földbe van
s ő tudja ezt a biztos, ősi bányát.
Gazdag vagyok, mint a vén uzsorás,
ki rongyba jár és vigyorog, ha szánják,
mert mindenét, mi volt, a kincs, arany,
elásta és most a határtalan,
mély földbe van
s ő tudja ezt a biztos, ősi bányát.
Barátaim,
halványodik énnékem itt a szín,
hogy szóljak erről-arról, nincsen ok,
gyakran mosolygok, többször hallgatok.
De érzem egyre, vár rám sok erős,
jó ismerős,
hűségesen vetik az ágyam ők lenn.
Ezért oly csöndes bennem már a lélek
s éjjel, ha járok künn a temetőkben,
nem félek.
halványodik énnékem itt a szín,
hogy szóljak erről-arról, nincsen ok,
gyakran mosolygok, többször hallgatok.
De érzem egyre, vár rám sok erős,
jó ismerős,
hűségesen vetik az ágyam ők lenn.
Ezért oly csöndes bennem már a lélek
s éjjel, ha járok künn a temetőkben,
nem félek.
1931
