Kosztolányi Dezső: LITÁNIA
zörgött az egekben a gépek acélja.
nem tudta az emberiség, mi a célja.
beszéltek a falban a drótok, a lelkek.
vad, bábeli nyelvzavarok feleseltek.
öngyilkosok ezrei földre borultak.
méreggel aludtak el a nyomorultak.
kínpadra feküdtek az árva, beteg nők.
lélekbe kutattak a lélekelemzők.
mint koldusok álltak a sarkon az épek.
recsegtek a trónok, a bankok, a népek.
mily dalt remegett, a velőkig üvöltő.
prózára szerelte a verset a költő.
mindannyian ó de magunkra maradtunk.
sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk.
nem volt, ki szegény sziveket melegítsen.
álmatlanul ült arany-ágyon az Isten.