Kosztolányi Dezső: A MÚLT DALAIBÓL
A MÚLT DALAIBÓL
1
Kék ibolyát kerestem,
még fenn se volt a hajnal,
aztán csokorba fűztem
vágyó, tüzes sóhajjal.
még fenn se volt a hajnal,
aztán csokorba fűztem
vágyó, tüzes sóhajjal.
Megindulék a réten
s a kedvesem kerestem,
a gyenge szép virág meg
elhervadt a kezemben.
s a kedvesem kerestem,
a gyenge szép virág meg
elhervadt a kezemben.
Most a fejük lehajtják
s mind bánatosan esdik:
"Temess el, reggel éltünk
s meghaltunk, íme, estig."
s mind bánatosan esdik:
"Temess el, reggel éltünk
s meghaltunk, íme, estig."
2
Nem, nem te vagy a gyenge s bűnös,
búmnak magam vagyok oka,
én büszke voltam, ámde szent te,
te nem hagyhattál el soha.
búmnak magam vagyok oka,
én büszke voltam, ámde szent te,
te nem hagyhattál el soha.
Száguld a föld s elhagyja hűtlen
az életosztó fény-napot
és azt hiszi, a nap hagyá el,
ha rája gyengébben ragyog.
az életosztó fény-napot
és azt hiszi, a nap hagyá el,
ha rája gyengébben ragyog.
1906
