Kosztolányi Dezső: ÉNEK A SZÍVEMHEZ
saját véredbe fuldokolva, égve,
a természet zavart hangversenyébe
légy egy picinyke, fáradt, lomha szó.
meleg szavadra perceg minden óra,
verj indulót csókos találkozóra
s a temetéshez gyászos éneket.
szegény, szegény szívem, aludni vágyol,
te, ki zajongni nem tudsz semmiért?
és néma csendbe fátylasan zokogva
verj bús szivem s ne kérdd, ne kérdd - miért?