Kosztolányi Dezső: HALOTTHOZÓ ÉJEK
HALOTTHOZÓ ÉJEK
(Jönnek reánk még szörnyű éjszakák.)
...Majd, hogyha egyszer már a mécs sem ég
és várunk, várunk a szobánkba szótlan,
akár a hullák lenn a sírhalomban
és ránk borul a temető-setét,
és várunk, várunk a szobánkba szótlan,
akár a hullák lenn a sírhalomban
és ránk borul a temető-setét,
majd, hogyha járni vágyunk s mélybe botlunk,
majd hogyha elfagy dideregve csókunk
s úgy fekszünk ágyra, mint a kínkeresztre
és kalapáló, őrült szíveink
riadt tusakvással, kétségbeesve
vergődnek csillagoltó téli este,
mint bús madarak a hidegbe kint,
miket az éjjel ablakunkba vág...
majd hogyha elfagy dideregve csókunk
s úgy fekszünk ágyra, mint a kínkeresztre
és kalapáló, őrült szíveink
riadt tusakvással, kétségbeesve
vergődnek csillagoltó téli este,
mint bús madarak a hidegbe kint,
miket az éjjel ablakunkba vág...
(Halott-hozó, borzalmas éjszakák.)
1909
