Madách Imre: Csatár és Vilma
Csatár és Vilma
"Menj, menj, bajnok, hogyha szent hazád hív,
Menj, menj, bajnok, Istenem veled,
Hogyha győzesz, úgy szerelmem ad bért,
Hogyha elhullsz, Vilmád is követ."
Menj, menj, bajnok, Istenem veled,
Hogyha győzesz, úgy szerelmem ad bért,
Hogyha elhullsz, Vilmád is követ."
Mond a lányka, küzd a hős és vérzik,
Zúg bár a török hadnak dühe,
Nem hall mást Csatár mint e nehány szót,
Mellyel búcsuzott szerelmese. -
Zúg bár a török hadnak dühe,
Nem hall mást Csatár mint e nehány szót,
Mellyel búcsuzott szerelmese. -
Megveretten, megfogyottan állnak
A hazáért küzdő bajnokok,
Búsan áll Csatár köztük, szemében
Az elestek vajh mi boldogok.
A hazáért küzdő bajnokok,
Búsan áll Csatár köztük, szemében
Az elestek vajh mi boldogok.
Nem látják a hon temetkezését,
Győzelem reménye van velek,
S ő sem kér kegyelmet, csak halált kér,
Hej, de a győztes nem adja meg.
Győzelem reménye van velek,
S ő sem kér kegyelmet, csak halált kér,
Hej, de a győztes nem adja meg.
Tudja jól, hogy társa a bajnoknak
A halál, fogadja szívesen
Szent ügyért azt, míg rabúl az élet
A legsúlyosb büntetés leszen.
A halál, fogadja szívesen
Szent ügyért azt, míg rabúl az élet
A legsúlyosb büntetés leszen.
Élni hagyja hát, piszkos igába
Hajtja a még nem görbült nyakat.
S gúnyúl a legyőzöttek kezébe
Rabszolgák sorában fegyvert ad.
Hajtja a még nem görbült nyakat.
S gúnyúl a legyőzöttek kezébe
Rabszolgák sorában fegyvert ad.
*
Téli éjjel, hófelhőt kergetve
Nyargal a szél halvány holdsugárral,
Téli éjjel fényárban ragyogva
Mint zajos kisértet büszke vár áll.
Nyargal a szél halvány holdsugárral,
Téli éjjel fényárban ragyogva
Mint zajos kisértet büszke vár áll.
S míg pajzán dal hangzik belsejéből
S vad zenéje részeg örömöknek,
Kapujánál őr gyanánt Csatár áll
És agyában zord eszmék kerengnek.
S vad zenéje részeg örömöknek,
Kapujánál őr gyanánt Csatár áll
És agyában zord eszmék kerengnek.
Vídám a vár, bent győzelmi ünnep
Van, s vitéz török vezérnek násza,
Bús Csatár, mert benne két halott van :
Vilma képe s elbukott hazája.
Van, s vitéz török vezérnek násza,
Bús Csatár, mert benne két halott van :
Vilma képe s elbukott hazája.
Égő fáklyákkal jő tisztelegni
A basának számos szolganépe,
Ott zenélnek, míg Csatár kövülten
Néz csak, néz csak a vár erkélyére.
A basának számos szolganépe,
Ott zenélnek, míg Csatár kövülten
Néz csak, néz csak a vár erkélyére.
Ott áll a vezér s karára fűzve
Áll mellette mosolygó arája,
Ah, mi látvány nyíl Csatár szemében,
A hölgy nem más, mint kedves Vilmája.
Áll mellette mosolygó arája,
Ah, mi látvány nyíl Csatár szemében,
A hölgy nem más, mint kedves Vilmája.
Ő, kit mint a hon leghűbb leányát
A szabadság legdelibb vitéze
Tartott érdemesnek átölelni,
Tartott méltónak nemes szivére,
A szabadság legdelibb vitéze
Tartott érdemesnek átölelni,
Tartott méltónak nemes szivére,
Nászt űl a hazának rekviemjén,
Ellenségének hajol csókjára,
S gyermeket fog szűlni rab hazában
A hon elnyomójának számára.
Ellenségének hajol csókjára,
S gyermeket fog szűlni rab hazában
A hon elnyomójának számára.
Óh nő! hát ez-é költő világod,
Melyet kebeledben sejt a férfi?
Óh, ezek hát a nőszerelemnek
Délibábként csillogó erényi ?
Melyet kebeledben sejt a férfi?
Óh, ezek hát a nőszerelemnek
Délibábként csillogó erényi ?
Nem tudom, gondolta-é mind eztet
Hős Csatár, avagy semmit sem gondolt,
Nem tudom, hallá-e a zenét is
Vagy csak a vészt, mely lelkében tombolt.
Hős Csatár, avagy semmit sem gondolt,
Nem tudom, hallá-e a zenét is
Vagy csak a vészt, mely lelkében tombolt.
Felfogá a fegyvert vas karokkal,
A szép Vilmát kétszer célba vette,
S mintha nem találná érdemesnek
A halálra, újra csak letette.
A szép Vilmát kétszer célba vette,
S mintha nem találná érdemesnek
A halálra, újra csak letette.
Vagy eszébe jött bucsúbeszéde :
"Hogyha elhullsz Vilmád, is veled mén" .
S nem kivánt az álnok hittszegővel
Nyugalmat sem túl a sír örvényén.
"Hogyha elhullsz Vilmád, is veled mén" .
S nem kivánt az álnok hittszegővel
Nyugalmat sem túl a sír örvényén.
"Élj örökké, lány, nehogy követhess,
S megbékélt lelkem lent megzavarjad.
Mond Csatár, nekem boszú, halál kell."
Egy lövés most, s a basa leroskad.
S megbékélt lelkem lent megzavarjad.
Mond Csatár, nekem boszú, halál kell."
Egy lövés most, s a basa leroskad.
Hidegen kacag Csatár a rája
Kárörömmel rontó szolgahadra,
Hisz előtte áll most jó barátként,
Mit régtől epedve kért - halála.
Kárörömmel rontó szolgahadra,
Hisz előtte áll most jó barátként,
Mit régtől epedve kért - halála.
S a szép Vilma, a kétszerte özvegy,
Mit tesz ő, ha könnyeit letörli ?
Majd néz új imádót, aki akkor
Lesz győztes, ha gyásza ki fog telni.
Mit tesz ő, ha könnyeit letörli ?
Majd néz új imádót, aki akkor
Lesz győztes, ha gyásza ki fog telni.
