Petőfi Sándor: HOZZÁ
HOZZÁ
Szent borzalommal nyujtom ím feléd
Nem földi kéjtől reszkető kezem,
S enyém vagy-e? valóban az enyém?
Nem álmodom-e? félve kérdezem.
Nem földi kéjtől reszkető kezem,
S enyém vagy-e? valóban az enyém?
Nem álmodom-e? félve kérdezem.
Ó nem, nem álom! hallom hangjaid,
Az andalító édes hangokat,
És arcaidnak látom líljomát,
És itt pihensz, hol hév szivem dagad.
Az andalító édes hangokat,
És arcaidnak látom líljomát,
És itt pihensz, hol hév szivem dagad.
Mennyit nem küzde a balsors velem,
Mig valahára mégis egedett,
Mig a dicső percet megérhetém,
Hol sajátomnak mondlak tégedet.
Mig valahára mégis egedett,
Mig a dicső percet megérhetém,
Hol sajátomnak mondlak tégedet.
Sajátom vagy! s e boldogságomat
Kinek, vajon kinek köszönhetem?
Isten megáldja kedves verseim!
Ők, ők szereztek meg téged nekem.
Kinek, vajon kinek köszönhetem?
Isten megáldja kedves verseim!
Ők, ők szereztek meg téged nekem.
Engedd, hogy még egyszer nézzek reád.
S szorítsanak szivemhez e kezek!
És most... és most... jer a zsebembe, pénz,
S menjünk, először is csizmát veszek.
S szorítsanak szivemhez e kezek!
És most... és most... jer a zsebembe, pénz,
S menjünk, először is csizmát veszek.
Pest, 1844. augusztus elején
