Petőfi Sándor: MIÉRT ZÁRJÁTOK EL AZ ÚTAMAT?
Bocsássatok!
Előre vonnak vágyaim, de én
Használni s nem ragyogni akarok.
Minden fiát,
S reményeim, szikláin állok én,
Lelkemre százszoros viszhang kiált.
Mely nem remeg,
Hogy helyemen majd becsület marad,
Hogy a hazáért sokat tehetek.
Mint vad patak,
Folyt rajtam át, amelynek habjai
Szilaj morajjal mélybe omlanak.
Nem fáj szemem,
Lenézek örvény fenekére és
Lenézek bátran, nem szédül fejem.
Más is helyén,
De majd ha minden ember tántorog,
Ottan leszek majd, s nem tántorgok én!
Amilyeket
Csak álmodik most holdas éjeken
Az őrülésig rémült képzelet.
Munkáimért...
Kötelességet ingyen tenni kell,
S kötelesség munkálni a honért;
Tovább mehet,
Nem kell nekem kacér leány, midőn
Ölelhetem hű feleségemet.
Bocsássatok!
Előre vonnak vágyaim, de én
Használni s nem ragyogni akarok.