Petőfi Sándor: PÉTER BÁTYA
Nem volt szükség fogdosó kötélre,
Husz legény ment maga jószántából
Zászló alá az eke szarvától.
Aki nem megy, hivány, gyáva korhely.
Nem királyért hadakozunk mostan,
A hazáért fogunk állni sorban.
Akit isten mindörökké verjen!
Verje meg ugy, amint ő akarta,
Hogy igába jussunk mi s nyomorba.
Nemzetünknek drága szabadsága!
Megyünk húszan tíz helyett, és ha kell,
Utánunk még kétszer annyi jön el."
Az ujoncok falu közepében,
Körülöttök fiatalok, vének
Gyülekeznek búcsuvétel végett.
Isten őket már így teremtette,
Ők szegények erről nem tehetnek)
Hát az anyák szörnyen keseregtek.
Fiaiknak hogy elmenni kellett,
Elmenniök és még oda pedig,
Ahol a halál vendégeskedik.
Hej hanem ugy csak koránse' rítt más,
Egynek se' volt oly nedves köténye,
Mint kelmednek, szegény Panna néne.
Mind a három szép szál legény nagyon,
S mind a három be vagyon sorozva
Katonának s ottan áll a sorba'.
Péter bátya, Panna néni férje,
"Hagyd el, anyjok, elég ebbül ennyi,
Nem is illik ennyit keseregni.
Azért mégsem siratom ám őket,
Sőt örülök, hogy nevemmel hárman
Lesznek ott a szabadság harcában.
Ha megjöttök a háború végin,
Nagy kedvem lesz... és ha odavesztek,
Fáj a szívem majd, de nem reped meg.
Ahogy én azt el tudom gondolni,
Legszebb halál az a csatatéri,
Ahogy azt az én eszem föléri.
Fegyveritek legyenek megáldva,
Hogy szabadság ragyogjon majd rajtok,
Különben jobb, hogy ha ott maradtok."
Jó kedve volt a jó gyerekeknek;
Ugy mentenek a halál utjára,
Mintha mentek volna lakomára.
Olyat sóhajt, majd kiszáll a lelke,
Néz utána az ujonc-seregnek,
S íme, íme könnyei peregnek.
Addig beszélt máshoz biztatólag,
Addig köpte a markát, mig aztán
Tyúkmadár lett a vitéz oroszlán.
Hogy hát ő csak szóval győzte légyen,
De az öreg, bár nagyon is únja,
Egy sziporkát sem felel a gúnyra.
Mormogta el hazaballagtában:
"Mennek ők és maradni kell nékem!
Itthon maraszt göthös öregségem.
S én ne legyek a véres vásáron,
Én itthon csak kész portékát lessek,
Ne legyek ott, hogy én is fizessek!
Hol nemzetem lánc helyett fegyvert hord,
S mégis vesztem vón' el eddig inkább,
Minthogy most csak nézzem e szent munkát!
Ha tudnám, hogy nem vágom hiában,
Ha helyette más erős új nőne,
Hogy mehetnék majd a harcmezőre!"