Petőfi Sándor: DALFORRÁS
DALFORRÁS
Költőnek lenni isteni,
Én is költő leszek!
Varázserővel szívemet
E vágy szállotta meg.
Én is költő leszek!
Varázserővel szívemet
E vágy szállotta meg.
S e vágy nem szűnő lángiban
Mindegyre égtem én;
Ragadtam végre a kobozt
Nagy tűzzel, hevenyén.
Mindegyre égtem én;
Ragadtam végre a kobozt
Nagy tűzzel, hevenyén.
S hogy énekem röpűlete
Fellengezőbb legyen,
Telt hordóhoz vevém magam,
Pincének mélyibe.
Fellengezőbb legyen,
Telt hordóhoz vevém magam,
Pincének mélyibe.
Míg fejtörés között időm
Itt lassan mendegelt:
A - nem mondhatnám szűk - torok,
S a csap nem vesztegelt.
Itt lassan mendegelt:
A - nem mondhatnám szűk - torok,
S a csap nem vesztegelt.
De bármint törtem fejemet,
S levék borral tele:
Hiában! a csigázott ész
Egy kukkot sem szüle.
S levék borral tele:
Hiában! a csigázott ész
Egy kukkot sem szüle.
Végpontra szállt a türelem!
Még egyszer jót iszom;
S manó vigye, ha éneket
Ugysem zeng kobozom.
Még egyszer jót iszom;
S manó vigye, ha éneket
Ugysem zeng kobozom.
S a csapnak estem nagy mohón,
Gondolva ezeket,
De ó hallatlan bosszu! a
Csap már nem csepegett.
Gondolva ezeket,
De ó hallatlan bosszu! a
Csap már nem csepegett.
Zajló kebellel álltam ott,
Bennem harag gyuladt,
És megragadtam s vágtam a
Hordóhoz lantomat.
Bennem harag gyuladt,
És megragadtam s vágtam a
Hordóhoz lantomat.
Felhangzott a kiürűlt
Hordónak kebele...
S o üdv, o kéj! a fejtörő
Titok kulcsot lele.
Hordónak kebele...
S o üdv, o kéj! a fejtörő
Titok kulcsot lele.
Belőlem - végre rájövék -
Költő miként leszen:
Im, telve hallgatott s konog
A hordó üresen.
Költő miként leszen:
Im, telve hallgatott s konog
A hordó üresen.
Éhezni kell, éhezni hát,
Ki költő lenni vágy,
Éheztem én is... s folyt a dal
S enyém a mirtuszág.
Ki költő lenni vágy,
Éheztem én is... s folyt a dal
S enyém a mirtuszág.
Pápa, 1842. április
