Petőfi Sándor: HONVÁGY
HONVÁGY
Borúnak éjjelén, derűnek hajnalán
Pillantatom, mindig feléd, arany kalász
Csókolva ölelkeznek Csepe mezőivel
Áldás malasztja rám felőled nem lebeg,
Zúgják fülembe a nyargaló fuvalmak, oh
A bujdosónak útait! Mégis te vagy
E szív emlékkönyvében. A napok sorát,
Az ég, ohajtom én kunyhód homályiban
A szenvedések altatója hogyha jő
Egy boldogabb világba: harsogó Duna!
Te mosd a zöldelő hant bársony pázsitát,
Édesd nyugalmak ülnek sírkövemre majd,
Átkai nyomák a kínos életet, ledől
S lágyult kebel meleg könyűivel rebeg
| Feléd siet remegve bús |
| Hazája, boldog róna, hol |
| Dunánk ezüst hullámai. |
| Csak egy kemény atya átkait |
| Ezer tövissel hinteni |
| Örök betűkkel írva fel |
| Melyet lefutnom rendele |
| Élhetni, s a szelíd halál, |
| S átszenderíti lelkemet |
| Kiszenvedett porom fölött |
| S a mormogó habzaj között |
| S a jégszív is talán, kinek |
| Békülten a halom fölé, |
| Panaszt: szegény, szegény fiam! |
?, 1840.
