Petrőczi Kata Szidónia: XVII.
Vérem miát ujul oránkint Inségem,
Vérem oka hogy fogy az én egésséghem
Mert miátta megunt ki volt reménséghem.
Szomorúságomra születet gonosság
Vérével fertezést kivánó ocsmányság
Vére veszedelmén tomboló gyilkosság.
Miátta nőt rajtam ez fáidalmas kilis
Óránkint mérget nyel szomorú lelkem is
Mert sérti szívemet ez öldöklő tövis.
Méltó gyötrelmimet mint én úgy tudhatna
Tenger gondolatimot által láthatná
Sok sohajtásimot ha megszámlálhatná.
Mind költöm mind fektemnek ez már siralmas
Mirigyes sebektől szívem oly fájdalmas
Meggyogyulhatatlan nyavaljám halálos.
Akár mit mivelljék azok nem kimilnek
Bánatim tüzei szívembe nem hülnek
Szüntelen ostromló gondolatim nőnek.
Sok siralmas okok ujab lángot fúnak
Szomorú szívemre szépen földig nyomnak
Öröm sem reménség bennem nem ujulnak.
Mert nints csendessége haború elmémnek
Nints vígasztalója szomorú éltemnek
Csak az halál vethet véget gyötrelmemnek.