Reviczky Gyula: Őszi remény
Őszi remény
A nyár végső virága is lehull.
Az ég is ezt siratja: elborul.
E hervadás, e gyász ugy fáj neki!
Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.
Az ég is ezt siratja: elborul.
E hervadás, e gyász ugy fáj neki!
Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.
Fagyos mosolylyal néz alá a nap,
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét;
Mért pazarolná fényét, melegét?...
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét;
Mért pazarolná fényét, melegét?...
De a midőn vidám szüretelők
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Mikéntha szólna: «Vígan legyetek,
A hervadást ugyis megéritek!»
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Mikéntha szólna: «Vígan legyetek,
A hervadást ugyis megéritek!»
De véget ér a végső vígalom;
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: «Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derüs, meleg nap soha már!»
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: «Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derüs, meleg nap soha már!»
Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg!
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg!
