Reviczky Gyula: Egyedül
Egyedül
Magány! Magány, téged szeretlek!
De csönded mégis fáj nekem,
Ha úgy magamban elmerengek
S végig tekintek éltemen,
Egy szó, mint kő, szivemre nehezül:
Egyedül, egyedül!
De csönded mégis fáj nekem,
Ha úgy magamban elmerengek
S végig tekintek éltemen,
Egy szó, mint kő, szivemre nehezül:
Egyedül, egyedül!
Azt hallom a zajos teremben:
Ezek közt senki sem szeret!
S hallom: nem ért itt senki engem!
Ha emberek közé megyek,
Szivem e hangtól sohse menekül:
Egyedül, egyedül!
Ezek közt senki sem szeret!
S hallom: nem ért itt senki engem!
Ha emberek közé megyek,
Szivem e hangtól sohse menekül:
Egyedül, egyedül!
Ott fészkel állandón szivembe'
Rosz álmival a bús magány,
S ugy megpanaszlok éjjelente
S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
És könyre köny lassan szemembe gyül:
Egyedül! egyedül!
Rosz álmival a bús magány,
S ugy megpanaszlok éjjelente
S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
És könyre köny lassan szemembe gyül:
Egyedül! egyedül!
