Rimay János: [VI] MÁS
Szép idvösségnek
Kincses fejedelme,
Gondolat felett
Bév dicsősséged
Áll rajtunk terjedve.
Széli, hossza nagy
Irgalmasságodnak,
Gyakor sértése,
De mértéklése
Vagyon haragodnak.
Undok vétkünket,
Kettőt cselekedel:
Egy kézzel sujtolsz,
Mással orvosolsz,
S hamar megbékéllel.
Edényedből hajt
Sebünkbe jobb kezed,
Mint Szent Lukácsnál
Szép példával áll
Erről emlekezet.
Jajgatásunkba
Vétkünket fedezed,
Tisztulásunkra,
Gyógyulásunkra
Gondunkot felveszed.
Rothadt sebünktől,
Te meg nem irtózol,
Szomjúságunknak,
Forróságunknak
Italt, oltást hozol.
Utálatlan mos
Rólunk minden szennyet,
Ő gyermekinek
Kő s vessző helyett
Ád zsíros kenyeret.
Buzgó kegyesség,
Lelkünk édes étke!
Kiből ki nem szívt
Idvözítő ízt
Eddig seni vétke.
Tőlt kevélysége
Részt ebben nem vehet,
De publicanus
Üresült keble
Véle béven telhet.
S ádd tapasztalnom
Ezt az dicsősséget,
Kiben mi vétkünk
És gyakor sebünk
Nem ér soha véget,
S bév áradásra
Soha látásra
Nem mutat feneket.