Rimay János: [III] PASQUILLUS
PASQUILLUS
IN DOMO FORINTOS-HÁZ VOCATA,
PER JOANNEM BOLYGO CONSCRIPTUS
[1608 JANUÁR 21-ÉN, POZSONYBAN,
AZ ÚGYNEVEZETT FORINTOS-HÁZBAN
SZERZETTE BOLYGÓ JÁNOS]
Ki sok országoknak fejedelme valál,
Magyarország, immár melly nagyot változál,
Azmennyi hírt, nevet ezelőtt találtál,
Annyi gyalázatra s pusztulásra jutál.
Most az éh farkasok az aklyot kerülik,
Az magyar nemzetnek most az hálót vetik,
Forgách Szuhaival azon mesterkedik,
ország szabadsága tőlük mint rontatik.
Tiszta az én kezem az ártatlan vértől,
Oltalmazom magam az ártatlan vértől,
Én el sem távozom kedves nemzetemtől,
Nem is féltem fejem rút számkivetéstől.
Míg az nagy hegyekön vadkanok sétálnak,
Míg az Duna-vízben harcsák s halak úsznak,
Míg az virágokról méhek mézet szívnak,
Mindaddig magyarok téged magasztalnak.
Ha az Bál az Isten, mért nem követed azt?
Ha magyar vagy, miért nem szánod hazádat?
Kár, hogy felejtetted el tennenmagadat,
Jobb volna töltened az tennem kasodat.
Nem tudja nyavalyás Bottyáni, hogy fázik,
Mert Körmönd várától hamar nap elválik,
Noha most szerencse neki hízelkedik,
Kivel nemsokára arcul csapdostatik.
Igyunk, jó vitézek, fejenként jól lakjunk,
Országunk javára asztaltúl vigyázzunk,
Illy nagy sellyegekkel ellenséggel víjunk,
Tyúkkal, malacokkal Csáktornyán harcoljunk.
Bojtorján nem terem soha édes szőlőt,
Csipkefán sem láttunk jó ízű gyümölcsöt,
Farkast sem hallottunk, hogy megmarná kölykét,
Láttuk Kolonichnak már foga fejírét.
Ha minden elvesz is, vagyon reménségem,
Vigyáz énreám is szüntelen Istenem,
Vigasztal, bátorít, kétségben sem esem,
Hazámnak szolgálok, s vagyon reménségem.
Uram, Thurzó Kirstóf, micsoda az mise?
Mint mercuriommal megtöltött szelence,
Higgyed, hogy keserves leszen az gyümölcse,
Tudod-é, számodra gyúlt föl egy kemence.
Bajnócban veszteg tud Thurzó Miklós ülni,
Nem kívánkozik ő ország oltalmazni,
Az sáfránt Privigyén fel tudja gyűjteni,
Mikor ára leszen, el is tudja adni.
Ha szintén az halál árnyékában megyek,
Velem vagyon Isten, senkitől nem félök,
Tűzlang közepiben bátorsággal élök,
Mert mennyből Istentől segedelmet vészek.
Kevés értékével hazájának szolgál,
Régi bujdosással mostan neki használ,
Nagyobb méltóságra nemsokára talál,
Mert hízelkedéssel kétfele nem sántál.
Én vagyok, magyarok, az pengő cimbalom,
Kassán most kedvemre tyúkkal, lúddal lakom,
Király képe vagyok, enyim az hatalom,
Leszálljon Nagy András, hagyom s parancsolom.
Ó, átkozott konkoly az szép búza között,
Amaz sovány zab is, ládd-é, királlyá lött,
Hallom, hogy Dóci is nagy uraságot lölt,
Egynehány végvárat az Alföldön megvött.
Hallottam hírödet, jó Báthori Gábor,
Igen elvont téged Iffju Kata s az bor,
Fejed szégyent vallott Patakon az harckor,
Göncről is Kassára szaladtál éjfélkor.
Nincsen semmi közünk Rákóczi Zsigmondhoz,
Mert magát kötötte Erdély országához,
Honnét Barna Estván sok aranyat kihoz,
Udvara népének ott benn sok zsoldot oszt.
Jaj, szegény Nyári Pál, nám, nemrégen megholt,
Halálának oka az konkoly király volt,
Ő is hazájának atyja vagy fia volt,
Egren és Váradon sok búsulása volt.
Széchi György mit hallgat jó Balog várában?
Kár, hogy be nem mehet most Bécsben az frajban,
Volna még egy bajnak herceg udvarában,
Ki harcot kívánna monomachiában.
Nincsen drágább köztünk az egy igaz hitnél,
Ezmellett nincsen jobb az jó egyességnél,
Szelédséggel elegy tökélletességnél,
Vigyázás, józanság, tűrés, szenyvedésnél.
Édes kis Mágóchim, melly nagy ember vagy te,
Hazád szolgálatját ne hadd, kérlek, félben,
Magyarország fia vagy, jusson eszedben,
Foglaljad magadat szent, jámbor életben.
Ne hidd el magadat az te szépségedben,
Bátor alábbhadnál az pénzes misében,
Nem mondom, hogy élnél feslött erkölcsödben,
De hogy bálvánt tisztelsz, bánom én szívemben.
Hol amaz kabogyás Naphesbeli Varkuch?
Ki mint sörtés marha förtőben hever s úsz,
Hallom, Szalontára igen jó kalaúz,
Nyomorult jobbágyon nagy sok adót von s húz.
Hazájának szolgál, tudjuk, jó Rhédai,
Most Váradon vagyon megérdemlött tiszti,
Ha Istentől hallgat, nagyobbra is viszi,
Ha pedig elhódol, megrontja és töri.
Az Tiszán túl lakik nagyságos Németi,
Jóllehet, Battyáni még most is neveti,
Hallom, hogy rézdobját mégis pengetteti,
Mikor étekfogó ebédét felviszi.
Csűr elől talállak, te Imrefi János,
Törüld meg az szemed, ne légy illyen álmos,
Az velős konc nálad, hallom, igen hasznos,
Poroszka paripád vagyon egy jó hámos.
Hallom, hogy az hajdúk most feltámadtanak,
Az urak szívei most ekképpen állnak,
Nagy sokan alusznak, kevesen vigyáznak,
Némellyek féltökben csaknem meg is halnak.
Azki világodat illyen bátran éled,
Azkire most kérlek, énnékem megfeleld,
Első kérdésem ez, kicsoda te neved?
Dicsősség, fényesség, korona és szépség.
Ki fia vagy hát te? Atyám az Istenség.
Hát ki szolgája vagy? Uram azon szentség.
Kitől félsz? Csak attúl, azki idvözíthet.
Kinek könyörögsz hát? Ki mindjárt segíthet.
Kit áldasz? Csak azt, ki egyedül teremtett.
Ételed micsoda? Csak halhatatlanság.
Italod micsoda? Az szép ártatlanság.
Vagyon-e szép ruhád? Vagyon: egy igazság.
Barátod kicsoda? Ki viselt keresztet.
Ellenségnek kit vélsz? Ki almával vesztett.
Micsoda fegyvere? Csak az nagy késértet.
Micsoda fegyvert ád? Hitet, reménséget.
Kit bocsát hadnagyul? Amaz igaz Lelket.
Micsoda jót nyersz meg? Az örök életet.
Mit látsz ott szemeddel? Mellyet más nem látott.
Füleddel mit hallasz? Kit senki nem hallott.
Micsoda nyelven szólsz? Mellyen más nem szóllott.
Mikoron hallanám bolondul nyelveknek,
Akkoron nagy bátran így szóllék lelkemnek,
Ki ezt elolvasod, szólj te is lelkednek.
Egészséget vévén lelkem pedig attúl,
Gondolkodván sokat legfő dolgaimrúl,
Írék mindjárt készen éneket azokrúl.