Somlyó Zoltán: VII. [DÉLELŐTT...]
VII. [DÉLELŐTT...]
Délelőtt - ezt ritkán látom -
úgy megszépül rossz kabátom.
Sápadt arcom napba néz
és az ucca fütyörész.
Oly fehér az uccajárda,
mintha rajt csak álom járna;
álom járna egyedül,
mely langyosan hegedül.
úgy megszépül rossz kabátom.
Sápadt arcom napba néz
és az ucca fütyörész.
Oly fehér az uccajárda,
mintha rajt csak álom járna;
álom járna egyedül,
mely langyosan hegedül.
És sötét szivemre omlik
mindenféle tarkaság.
Furcsa táncos figurákban
forganak a csacska fák.
És a fényes boltok öblén
súgó szemű asszonyok,
ez életnek szép babái,
cifra csengők, ostorok.
mindenféle tarkaság.
Furcsa táncos figurákban
forganak a csacska fák.
És a fényes boltok öblén
súgó szemű asszonyok,
ez életnek szép babái,
cifra csengők, ostorok.
Álmélkodva, halkkal lépek,
halkan lépek, mint a pap,
ki legelső szentmiséjén
reszketve imába kap.
Halkkal lépek s meglóbázom
avitt emlékfüstölőm;
s száll a füst és száll az illat
himbálózva, füstölőn.
halkan lépek, mint a pap,
ki legelső szentmiséjén
reszketve imába kap.
Halkkal lépek s meglóbázom
avitt emlékfüstölőm;
s száll a füst és száll az illat
himbálózva, füstölőn.
Hát ez itt a színes élet,
mely összeforr s szerteszéled:
a halálos jegygyürű?
Borzasztó és gyönyörű!
Itt szórtam el annyi ékem,
itt találtam üdvösségem
s itt vesztettem újra el,
mely most zsongva rámlehel . .
mely összeforr s szerteszéled:
a halálos jegygyürű?
Borzasztó és gyönyörű!
Itt szórtam el annyi ékem,
itt találtam üdvösségem
s itt vesztettem újra el,
mely most zsongva rámlehel . .
Egy leánynak, örökszépnek
emlékeit elhozom.
És kerülve mindég beljebb,
már hozzátok tartozom:
finom urak s nők, ti szentek,
ti bolondos kis csigák;
szeressétek egy-két percre
az élet borzadt fiát.
emlékeit elhozom.
És kerülve mindég beljebb,
már hozzátok tartozom:
finom urak s nők, ti szentek,
ti bolondos kis csigák;
szeressétek egy-két percre
az élet borzadt fiát.
Én alunni szoktam máskor,
míg ti élve éltek itt.
Álmot forráz a szememre
a nap s ontja élveit:
szűz nyugalmat, tiszta békét,
sebhetetlen vérverést.
De ma kirántom szivemből
nyugalmam, e cifra kést.
míg ti élve éltek itt.
Álmot forráz a szememre
a nap s ontja élveit:
szűz nyugalmat, tiszta békét,
sebhetetlen vérverést.
De ma kirántom szivemből
nyugalmam, e cifra kést.
Ó, az ucca, táncos ucca,
újabb álom, ópium!
Hogy mulat és hogy nevetgél
ilyen vén fakó fiún.
És a házak milyen büszkén,
karonfogva állanak,
porig égett szívek üszkén
drága mívű álfalak;
újabb álom, ópium!
Hogy mulat és hogy nevetgél
ilyen vén fakó fiún.
És a házak milyen büszkén,
karonfogva állanak,
porig égett szívek üszkén
drága mívű álfalak;
mert mögöttük kis szobákban
száz riadtság s döbbenet;
mert mögöttük száz szobákban
kis viaszláng integet:
itt van, itt az ucca vére,
sebes csöndben megeredt,
míg ti holtra alkudoztok
csókkal uccát meg teret.
száz riadtság s döbbenet;
mert mögöttük száz szobákban
kis viaszláng integet:
itt van, itt az ucca vére,
sebes csöndben megeredt,
míg ti holtra alkudoztok
csókkal uccát meg teret.
Ezer szoknya bomlott kelyhén
nehéz szalag: ólmos bor.
És szűkülve és tapadva
ring ezer sötét csokor.
Ringva reng a selyemszoknya,
rengve ring az életünk...
Ó, te ucca, ucca, ucca,
szép halotti énekünk!...
nehéz szalag: ólmos bor.
És szűkülve és tapadva
ring ezer sötét csokor.
Ringva reng a selyemszoknya,
rengve ring az életünk...
Ó, te ucca, ucca, ucca,
szép halotti énekünk!...
*
Délelőtt - ezt ritkán látom -
hogy megszépül rossz kabátom.
Sápadt arcom napba néz
és az ucca fütyörész.
Oly fehér az uccajárda,
mintha rajt csak álom járna.
Álom járna egyedül,
mely halálba hegedül.
hogy megszépül rossz kabátom.
Sápadt arcom napba néz
és az ucca fütyörész.
Oly fehér az uccajárda,
mintha rajt csak álom járna.
Álom járna egyedül,
mely halálba hegedül.
