Somlyó Zoltán: XII. [JÖVEL, SZIVAR...]
te híd magam és enmagam között:
mely fodrok-bodrok kontyát kötözöd
avíttan fényes, tört hajszálaimra!
míg téli estén rámrebbent a füst.
Haján ott kószált már a bú-ezüst,
mint holdsugár, ha ér alkonyi parkot.
s elandalit sok eléretlen révbe:
úgy szeretnék egy fiút magam mellé,
S míg apjának nevezne, csókot kérve,
számból szeliden a szivart kivenné...