Somlyó Zoltán: KAROD...
emeld fel bátor ívben és szegd fel a fejed!
Feszüljön kebled bőre, nyakad villogva álljon,
lássam, hogy nem találod sehol méltó helyed.
szakadjon föl a vállon a könnyű, fodros ing.
Szemed féloldalt vesd le, hajolj felém remegve,
mint amikor a szálfa a villámtól meging.
e dús virágban álló, harmattól ittas lombot.
A szád egy szóra nyíljék, mit soha ki nem mondott.
Feszüljön kebled bőre, nyakad villogva álljon!
Ajkad nyílegyenesen az ajkamra találjon!