Szenci Molnár Albert: CXX. ZSOLTÁR
Könyörgése Dávidnak az ő rágalmazói ellen.
Én az Úr Istenhez kiálték,
Mikoron nagy ínségben valék,
És bé nem dugá az ő fülét.
Uram, hallgasd meg kérésemet.
Az népeknek hazug szájoktúl, |
Életemet ez veszéltől
Tartsd meg kegyelmességedből.
Vajjon az te csélcsapó nyelved
Micsoda hasznot ád tenéked?
De minemő jó dolgot tehet,
Hazudozásával mit nyerhet?
Szintin mint az nyíl az kézívben, |
Azmelly éget olly sebessen,
Mint tűz az fenyőtövisben.
Óh, melly igen nehéz énnékem,
Ez itt lakásom és életem,
Az mesekiták sátorában,
Az kédariták hajlékában.
Én ezen olly igen kesergek, |
Azoknál kell soká laknom,
Kik között nagy én bánatom.
Én mind csak békeséget szóltam,
Háborgástúl magamat óttam,
De ez nem tetszik őnékiek,
Csak had és harc kell ő kedveknek.