Szenci Molnár Albert: LXXII. ZSOLTÁR
az Salomon személyének példázatjában.
Uram, az te ítéletidet
Adjad az királynak,
Igazságodnak add értelmét
Az király fiának,
Hogy ő az te nagy seregedet |
És az te sok szegény népedet
Törvénnyel vezérlje.
Az nép meglátja az hegyeken
Az békeség zsírját,
Az halmokon meglátja minden
Az igazság hasznát.
Erőszaktúl megótalmazza |
És nagy hatalmával megrontja
Az kegyetleneket.
Dicsér és retteg téged minden,
Tenéked engedvén,
Mig az nap és hold tart az égen,
Szép fényességében.
Alábocsát szép kedves essőt |
Csöpögtet nagy szép nedvességöt
Az elszáradt földre.
Az igazaknak jól lesz dolgok,
Mert megvirágoznak,
Szép békeségben lész lakások
Jártáig az holdnak.
Uralkodik az tenger szélén, |
Az Eufrátesz vize környékén
Az föld határáig.
Előtte térdet-fejet hajtnak
Az idegen népek,
Az földet előtte csókolják
Minden ellenségek.
Az tengermelléki királyok |
És az arábiai dúsok
Ajándékkal jőnek.
Nagy alázatoson imádják
Őt minden királyok,
Minden népek őtet szolgálják,
És ő leszen urok.
Mert ő az szegént megsegéti, |
És az nyomorultat megmenti,
Kinek nincs gyámola.
Az szűkölködőköt megszánja
Nagy kegyességében
És az szegént hozzá fogadja
Megőrizvén híven.
Erőszaktúl megtartja őket |
Nagyra böcsülli ő véreket,
Megmenti gonosztúl.
Éltében ajándékoztatik
Sébai arannyal,
Dicsőségessen köszöntetik
Nagy szép áldásokkal.
Teremnek szép sűrő gabonák |
Az szép vetések ingadoznak,
Mint fák az Libanon.
Az városbéliek nagy szépen
Nőnek, virágoznak,
Mint az szép zöld pázsitmezőben
Az füvek villagnak.
Ez királnak nagy dicsősége |
Kiterjed fölségének neve,
Míg az napfény szolgáll.
Ez földön minden nemzetségek
Őtet áldják vígan
És szívek szerint dicsekednek
Ez kegyes királyban.
Az pogányok is így dicsérik: |
Azki nagy csudát cselekeszik,
Ura Izráelnek.
Az ő neve nagy dicsőséggel
Mindenütt áldatik,
Szentségének dicséretivel
Mind ez föld eltelik.