Szenci Molnár Albert: XCV. ZSOLTÁR

Full text search

XCV. ZSOLTÁR
 
T. B.
Intés az isteni dicséretre és szófogadásra.
 
1
Jertek, örvendjünk mindnyájan
Az Úrban, mi kősziklánkban,
Vigadozzunk szép énekekkel,
Menjünk színe eleiben,
És magasztaljuk kegyessen
Örvendetes dicséretekkel.
 
2
Mert ő az hatalmas Isten,
És nagy király mindeneken,
Ő az fejedelmeknek Ura,
Ez egész földnek mélségét
És az hegyeknek erejét
Hatalmas kezében foglalja.
 
3
Övé az tenger, azmellyet
Erős kezével teremtett,
Az szárazt is ő szerzé szépen,
Az Úrnak, jer, imádkozzunk,
Néki térdet, fejet hajtsunk,
Azki minket teremtett bölcsen.
 
4
Mert ő Istenünk és Urunk,
Mi pedig juhai vagyunk,
Ő legeltet minket, mint nyáját.
Lágyítsátok szíveteket,
Hogyha hívand ma titeket,
Legottan hogy halljátok szavát:
 
5
Mint az Meribánál régen,
És az Massa puszta helyén,
Mond Isten: Az népek mint jártak,
Holott az ti eleitek
Engemet megkísértöttek,
És csuda dolgaimat látták.
 
6
Hol negyven esztendeiglen
Engem búsítottak szörnyen
Az ő kemény természetekkel,
Mondék végre: Imé, ezek
Gonoszságokban elmennek,
Az én ösvényem nékik nem kell.
 
7
Kiért rájok megharagvám,
Hogy tőlök így bosszontatám,
Mivelhogy ők meg nem térének,
Én megesküvém nékiek,
Hogy soha örökké ezek
Nyugodalmomba bé nem mennek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť