Szenci Molnár Albert: XLI. ZSOLTÁR
Dávid előszámlálja betegségét és egyéb nyavalyáját.
Bódog, azki az nyavalyást híven
Szánja ínségében,
Mert szükségében őtet ismétlen
Megmenti az Isten,
Megtartja éltét, és ez országba |
Ellenséginek kivánságában
Nem adja markában.
Fájdalmában az Isten megtartja,
Szépen fölgyógyítja,
Betegágyát fordítja örömre
És jó egészségre.
Azért így szólok néked, Istenem: |
Gyógyítsd meg, Uram, én betegségem,
Mert igen vétkeztem.
Én ellenségim szidnak engemet,
Örölnék vesztemet,
Mondják: Halála ennek ha jő el,
Neve mikor vész el?
Meglátogattak engem nyájassan, |
Minden dolgaimat megszemlélték,
Osztán kiföcsögték.
Mindnyájan énellenem suttognak,
Reám olálkodnak,
Szereznek, kérnek nékem bánatot
És háborúságot.
Mondván: Az ő bűninek soksága |
Ihon fekszik az ő kórágyába,
Már föl nem kél soha.
Egy pedig, azki barátom vala,
Kiben bízom vala,
Kit tápláltam, és ötte kenyerem,
Lábat vét énnékem.
Légy kegyelmes azértan, Úr Isten, |
Gyógyíts meg, hogy valaha nékiek
Én megfizethessek.
De hozzám jó kedvedet esmerem,
Ezen is jól értem,
Mert ellenségemnek oka nincsen,
Hogy rajtam örvendjen.
Tisztaságomban engem megtartasz, |
És szemeid eleiben állatsz,
Örökké el nem hagysz.
Áldott légy, Izráelnek Istene,
Most és mindörökké.
Szent neved dicsírtessék mindenben,
Ámen, és úgy legyen.